Mini ERP

MERP = Mini ERP, vagyis mini vállalatirányítási rendszer

 

Minden cégvezető szeretné átlátni és kontrollálni vállalatának pénzügyeit, marketing kiadásait, az eladásokat, a készleteket és általában a működését (lehetőleg szabadság alatt is). Ezért előbb-utóbb minden vállalat rákényszerül arra, hogy bevezessen egy profi vállalatirányítási rendszert. Viszont ez ritkán úszható meg 20 millió forint alatt. Ha ezt nem tudja, vagy nem akarja megengedni magának egy vállalkozás, akkor általában két út közül választhat:

  • bevezet egy alacsony tudású, kevés modulból álló, kétes hátterű kis ERP rendszert
  • vagy küzd tovább az Excel fájlok, és az egymáshoz nem kapcsolódó egyéb programok tömegével

De van egy harmadik út is.

Excel alapon kialakítható egy olyan rendszer, amely számos helyről összesíti, integrálja az adatokat, hogy azokból gyors vezetői döntéshozatalt és erős kontrollt lehetővé tévő információ halmaz kerekedjen ki. Ez tulajdonképpen túl is nőhet egy szokásos ERP rendszer keretein, mivel üzleti intelligencia funkciók is megvalósíthatók – akár bevetve a “nagyágyút”, a PowerPivot-ot is.
Persze ez sincs ingyen – jellemzően 1-5 millió forint közötti költséggel lehet számolni, az integrálandó adatok köre és a helyi támogatás milyenségének függvényében (de ha csak az első lépések megtételéhez vesz igénybe a vállalkozás coaching jellegű segítséget, akkor ennél is kevesebbel), mert egy robosztus rendszer kialakítása nem kevés munkát, kivételes Excel és alapos informatikai tudást igényel.
Egy ilyen rendszer viszont hosszú távon sem kidobott pénz, hiszen:

  • Egy későbbi “igazi” ERP rendszer bevezetés előkészítésének is tekinthető (stratégiai és taktikai mutatószámok átgondolása, a folyamatok és az adatok letisztázása, stb.).
  • Olyan funkciók is megvalósíthatók, amelyeket még a nagy ERP rendszerek sem tartalmaznak (pl. Google és Facebook Ads hirdetések, webhelyek, webshopok működésének elemzése) – tehát amelyeket majd át lehet emelni.
  • Az adatok integrált elemzése, információként használható szemléletes megjelenítése szintén nem része a szokás ERP rendszereknek (legfeljebb azok – borsos áron bevezethető – ún. üzleti intelligencia kiegészítőinek).
  • Arról ne is beszéljünk, hogy egyetlen, adatokkal alaposan alátámasztott marketing vagy egyéb üzleti döntéssel megtérülhet a beruházás.

Példaképpen nézzük meg, hogy egy – társ vállalkozás számára általunk kialakított – ilyen rendszer milyen elemeket, információkat kapcsol össze:

  • könyvelő programból történt adatexport
  • bankszámla tranzakciók
  • webshop, vagy azon kívüli megrendelések és bevételek
  • termék listák és raktári készletek
  • több szempontú webhely analitika (Google Analytics-ből)
  • Google Ads jelentések
  • Facebook Ads jelentések

Az összekapcsolás (és lehetőleg vezetői műszerfalon történő vizualizálás) segítségével sok fontos kérdésre adható válasz, és sokkal jobb döntések hozhatók meg. A számtalan lehetőség közül néhány:

  • Az eddigi eladások, a jelenlegi megrendelések és raktár készlet alapján milyen beszerzésekre vagy gyártásra van jelenleg szükség?
  • Az időarányos eladások, bevételek, kiadások hogyan alakultak az éves tervben felvázoltakhoz képest? Milyen a megoszlásuk az egyes piaci szegmensekben?
  • A legfontosabb mutatók hogyan alakultak a megelőző év, hónap vagy hét hasonló időszakához képest?
  • Mely marketing csatornák teljesítenek a legjobban, a legalacsonyabb fajlagos költséggel?
  • Az online vagy egyéb hirdetési csatornák, akciók, konkrét hirdetések az elvárt módon és a tervezett költségekkel hozzák a komoly érdeklődőket vagy vevőket?
  • Mely piaci szegmensek (vállalatok, egyéni vásárlók esetén nem, korcsoportok, megyék, stb.) hozták a legnagyobb bevételt és hasznot?
  • Mennyi eladás tekinthető a Facebook vagy Google Ads hirdetések járulékos hasznának (sok látogató a hirdetés megtekintése után nem arra kattint, hanem más csatornát használva lép be webhelyünkre)?
  • Az egyes stratégiai mutatók együttes megjelenítéséből milyen következtetések vonhatók le? Például a nagy fluktuáció időszakához köthető a selejtszint és a vevői reklamációk számának megugrása?

A következő ábrán egy fiktív, termelő és kereskedelmi vállalatról szóló esettanulmányhoz készülő, rendkívül robosztus, interaktív és könnyen kezelhető vezetői műszerfal egy része látható. Nézze meg a képet nagyobb méretben (jobb klikk, mentés vagy megjelenítés). Részletek a Stratégia fejlesztés és vezetői műszerfalak kialakítása c. oldalon.
 

 
MERP bevezetési szolgáltatásunkat mikro- és kisvállalatoknak ajánljuk, vezetői műszerfal kialakítását pedig tetszőleges méretű vállalatnak.